Dr. Czeke András, nőgyógyász

Változások-Hatások-Mechanizmus

A Nő számára a gyermek-áldás élete beteljesülése, maga a megvalósított Nőiség. Testi átalakulása szembetűnő, a „szép lányból” gondoskodó asszony, Anya lesz! Arca, alakja átformálódik…

A lelki átalakulás részben áttolódik a szülés utánra, s nagyban függvénye a környezetnek is.

Mindezek felett, az úgynevezett „vegetatív idegrendszer” áthangolódása a leglényegesebb számunkra. Ez a NEM tudatos, nem akaratlagos (automatikus) vezérlő rendszer működteti az egyes szerveket, és hangolja össze őket EGY nagy - harmóniában lévő szervezetté.

Mindkettő hormonális hatásra jön létre, az agy „középvonali mag”-jai, de főleg az agyalapi mirigy vezényletével.

 

A központi irányító, a vegetatív idegrendszer részben a tudatunk (tudatos és tudat alatti) hatására, részben a környezeti hatásokra (pl. időjárás), részben a test szervei jelzéseire reagál. Vagyis a tudat stresszelt állapota, a tudat alatti „feszültség”-ek, a túlterhelt szervek (pl. pangó bélmozgás) most MIND felnagyítódnak, és hatásuk a vegetatív idegrendszer áthangolásakor, az „átálláskor” problémákat okozhat.

 

Változások a várandós kismamában

Nézzük mindenek előtt a (I.) testi hatásokat. Az első három hónap során lényeges különbséget még nem tapasztalunk. A kezdeti émelygés pár hét alatt elmúlik. Viszont hamarosan megjelenik a szagok iránti fokozott érzékenység, a fokozott táplálkozási igény (kivánósság), a fokozott vagy lecsökkent libidó. A kihordási idő előrehaladtával rohamos fogromlás jelenhet meg, fokozott, bő hüvelyváladék, a tüdőkapacitás csökkenése, súlyfelesleg (főleg víz-visszatartás okán) látásromlás, székrekedés és aranyér, visszértágulatok a lábon és hasfalon, gyakori vizelés, esetleg vizeletcsepegés (inkontinencia) és a vizesedések, ödémák (keringésromlás). A test súlyeloszlás változása miatt megjelenhetnek gerincpanaszok, izomtónus fokozódás, illetve következményes fáradékonyság.

Az (II.) idegrendszeri változások közül szembetűnő lehet az ingerlékenység, illetve a hangulati ingadozás, izzadékonyság (vegetatív labilitás), illetve vérnyomás-ingadozás.

A (III.) hormonális változások hatására „striák” jelenhetnek meg a bőrön (elsősorban hasfalon), a pigmentált bőrterületek elsötétednek, az arc karaktere megváltozik (orr, állkapocs, ajak aránya), a mellek növekedhetnek (tejmirigy aktiválódás), illetve a kéz és láb is 1-2 számmal.

(IV.) Szellemi, és lelki változásokról itt csak érintőlegesen teszünk említést. Valójában teljes áthangolódás történik. Új képességek jelenhetnek meg, pl. transcendens érzékelés, auralátás, empátiás képesség fokozódása, energia átadás és koncentrálás képessége, tudat-kihelyezés, gondolat olvasás, szimbolikus látás képessége stb. A környezet „személyiség változás”-ról számol be.

 

A KoroKan Kismama masszázs hatása

Nos, miként szól bele mindezekbe a KoroKan Kismama masszázs?

Lényegében MINDEN ponton!

A masszázs fő hatásmechanizmusa a központi idegrendszerre, és a vegetativ idegrendszerre gyakorolt hatás. Ezen keresztül valósul meg a hormonális hatás is.

Másodlagos hatása a perifériás keringési rendszerre, és az izom-ízületi rendszerre gyakorolt hatás, illetve a lelki és szellemi téren gyakorolt hatás.

 

Fő hatásmechanizmus

Sérült és koraszülött újszülötteknél figyelték meg (Katona, 1968), hogy a passzív izommozgatás visszahat az azt az izomcsoportot beidegző motoros idegrendszerre, valamint a szerveket beidegző vegetatív idegrendszerre (pl. hólyagbénulások elektromos ingerléssel gyógyíthatók).

Vagyis nem csupán a „tornáztatás” hat pozitívan magára az izomra, hanem egyúttal a központi idegrendszerre is hatást gyakorlunk. Éppen EZ az, ami a kismamák esetében „láthatatlan” mellékhatásként jelentkezik, és a szervezet egyetemleges válasza a szervek összességének, a szervezetnek a harmóniába rendeződése lesz.

A KoroKan Kismama masszázs azzal, hogy a mélyizmokat is eléri, az említett hatást nagyrészt a vegetatív idegrendszerre is ki tudja fejteni. Fontos, hogy véletlenül sem okoz az izmokban feszülést és így tejsav felszaporodást…

A vegetatív idegrendszeri hatás révén általános tonizáció jön létre, ami a vérkeringés és a nyirokkeringés javulásának alapja. A keringés pangásának kialakulása megelőzhető, s így a nagyszámú következmény sem jelenik meg (emésztési zavarok, aranyér, ödémák, szív-terhelés, fáradékonyság stb.).

A speciális nyomó-gyúró-simító mozdulatok az idegi reflexzónában folyamatos, közepes erősségű ingerületet tartanak fenn, amit a szervezet sokkal jobban fogad.

A vegetatív idegrendszer tonizáltsága a hormonszabályozásra hat vissza, méghozzá kedvezően!

A KoroKan Kismama masszázs „másodlagos” hatása

Itt, és csak itt, a kismama masszázsnál nevezzük „másodlagos”-nak az izmokra és ízületekre gyakorolt hatást. Tudnillik a kismamáknak a vegetatív idegrendszer egyensúlya, tonizáltsága az anya, ÉS a GYERMEK harmonikus állapotát hozza létre! Vagyis csak az anya izmainak és ízületeinek „kezelése” helyett MINDKETTŐJÜK TELJES harmóniája jön létre.

Az izmokra gyakorolt relaxációs hatás elsősorban a hosszanti nagy hátizomban, a nagy farizomban, és a pelvikus (medencei) izmokban igen kifejezett, ahol jelentős terhelés-növekedés jelentkezik a kismamánál. A KoroKan Kismama masszázs preventív (megelőzés) céllal kiemelten kezeli a comb abductor (széttáró) izmait - már a szülés-felkészítés részeként. Ugyanez vonatkozik a csípőízületre, és a kereszt-csonti ízületekre is.

A vér- és nyirokkeringés serkentése elsősorban az övtől lefelé eső területeken azonnal érezhető „közérzeti” javulást eredményez.

A KoroKan Kismama masszázs elsősorban HARMONIZÁL, és ezzel a negyedik, a lelki, szellemi szinten IS hatást gyakorol! Észrevétlenül hozza egyensúlyba a jobb és bal oldal izom-rendszereit, ami visszahat a kismama tudatalattijában tárolt „gender roll” női szerepvállalására is. Ez a kihordás legutolsó szakában fellépő toxémia megelőzését szolgálja, mindenek előtt.

A KoroKan Kismama masszázsnál különleges szempontokat is figyelembe vettünk és azokat csak ennél a masszázs formánál alkalmazzuk.

A különleges, erre a célra kiválasztott illatanyagok használata, az igen megnövekedett szagérzékenység miatt, a speciális, a magzat számára is „élvezhető” zene alkalmazása komplexen támogatja a masszázs jótékony hatását - kifejezetten a magzatra, aminek következtében a kismamánál hamarosan a magzat fogja jelezni igényét a KoroKan Kismama masszázsra.

 

 

 

 

Vélemény a Kismama masszázsról:

Véleményt szeretnék írni a masszőrömről, aki Tura Edina Szolnokról. 30 hetes kismama vagyok és mondhatom, hogy nálam életmentő Edina kezelése! Az egy óra, amit nála töltök, nekem maga a megváltás, teljesen ellazulok és akár el is tudnék aludni közben. Két fiam van, 2 és 4 évesek, úgyhogy nekem ez a terhesség tényleg nem könnyű, de a kezelés után legalább 4-5 napig sokkal jobban érzem magam! Kihat a közérzetemre, a hangulatomra, elmúlnak a fájdalmaim és jobban is alszom. És nem utolsó sorban Edina egy fantasztikus nő! Lehet vele beszélgetni, mindenben segítségemre van. Ezért magát a masszázst és Edinát is mindenkinek szívből ajánlom! Ahogy ő mondta, az első alkalom után az ember függővé válik és nem tud leállni róla. :)   Pocsai Zsanett, (Tura Edina, Szolnok)

 

A KoroKan masszázsról Kovács Anikó, Brüsszelben élő magyar szülésznőtől hallottam először. (Tudomásom szerint Belgiumban nincsen más Korokan masszázs terapeuta...)
Várandósságom ötödik hónapjától járok rendszeresen Anikóhoz. Minden alkalommal szinte ujjá születek: Feltöltődöm energiával, a testemben lévő feszültségek feloldódnak, harmóniába kerülök önmagammal és a külvilággal. Teljes biztonságban érzem magam Anikó kezei között. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb egy kismama számára.
Szeretem ezt a szinte táncszerűen megkomponált masszázsformát, és jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Hajdu Zsuzsanna, Brüsszel (Kovács Anikó, Brüsszel)

 

Én 2 gyermekes anyuka vagyok, van egy 3,5 éves kislányom és jelenleg a 4 hónapos kisfiammal vagyok itthon. Szolnokon élünk.A véleményemet szeretném leírni a KoroKan-kismamamasszázsról . Én Tura Edinánál voltam néhány alkalommal masszázson, aki egyben a védőnőnk is, így bizalmi kapcsolat adott volt. , Még szülés előtt néhány héttel voltam először nála. Nagyon pihentető mind testileg mind pedig lelkikeg. A masszázs után olyan pille könnyű a lábam mintha párnán lépkednék, de ami legnagyszerűbb benne hogy valóban azokat a testrészeket érinti a Korokan, amelyek egy kismamának ilyenkor leterheltek. Én most is voltam szoptatós anyukaként, mert éreztem hogy szükségem van rá, hogy ellazulhassak és a napi 24 órás anyaság mellett magamra is jusson egy kis idő, melyet 2 gyerkőc mellett egy anya nem igazán tehet meg. Nem csak kismamáknak ajánlanám szivem szerint ezt a masszázs formát, hanem bárkinek akinek szüksége van lágy zene mellett, ellazulni és a testét tehermentesíteni... ezúton is köszönöm Edinának! Czinegéné Kocsis Zsuzsanna  (Tura Edina, Szolnok)

 

 

„A nőgyógyászom 3 hónapos várandós koromban javasolta Gizit és a KoroKan Kismama masszázst elsősorban fáradékonyságom, szorongásom miatt. Ez több mint három hónapja történt, és azóta is nagyon hálás vagyok orvosomnak Giziért, és a javaslatáért. Egyszerűen imádom ezt a masszázst, minden kismamának csak ajánlani tudom. Hogy miért?
A masszázs során minden adott, hogy testileg-lelkileg feltöltődjem (halk zene kíséri), elfelejtsem a gondjaimat, egy új, kipihent, jókedvű, nyugodt kismama keljen fel a matracról. Teljesen el tudok lazulni, megszűnnek negatív gondolataim. Napokkal később is érzem a masszázs nyugtató, lazító hatását. Jelenleg egyre jobban fáj a hátam és a fejem, a masszázs ezen fájdalmakat is enyhíti.
Az egész masszázs során jó kezekben vagyunk, Gizi nagyon figyel rám és a babára. Kényelmes, biztonságos testhelyzetet teremt párnákkal. Amikor fordulni kell, óvatosan segít. Gizi fantasztikus keze, az érintése nyugalmat, odafigyelést közvetít, amit véleményem szerint a baba is érez, apró rúgásokkal követeli a folytatást, még-még, kérek még. Már az első alkalommal is csodáltam Gizi életkedvét, munkaszeretetét, hogy mekkora energiabomba, és ezt a pozitív energiákat nekünk is átadja.
Köszönöm, hogy foglalkozol velem.
Remélem, még sok-sok kismamának okozol ennyi örömet, jólétet.”
P. Renáta, Budapest (Jánvári Gizi, Budapest)

 

 

 


Vélemények
H. Ági, Budapest (Masszőr: Belányi Éva, gyógymasszőr, dula)

“Nagyon örülök, hogy kipróbálhattam a kismama masszázst! Mivel már az utolsó hetekben járok és ez a hőség is próbára tesz, ez az egy óra mindezt feledtette! A párnák segítségével nagyon kényelmes testhelyzetben élvezhettem a masszázst, ami teljesen ellazított és napokra feltöltött energiával!
Sokkal kipihentebbnek és energikusabbnak éreztem magam, amit a környezetem is észrevett és folyamatos bókokkal árasztottak el, mint pl:

“De jól nézel ki!”, “Olyan jó rád nézni!”… ami a 37. hétben járva igen jól esik!

Ajánlom minden kismamának, mert testileg és lelkileg is jót tesz ez a kis kényeztetés!

Még egyszer nagyon köszönöm! Remélem még belefér egy utolsó alkalom szülés előtt!

P.T.Viki, Nyíregyháza (Masszőr: Kazai Andrea, szülésznő)

“29 hetes kismamaként hallottam Andiról és az általa végzett kismama masszázsról. A masszázs oldalfekvésben és hanyatt fekvésben történt, kellemes zene mellett. Nagyon lazító érzés, szinte el lehet aludni közben. A baba is élvezte szerintem, mert apró mozgásokat végzett közben. A masszázs végén könnyebbnek éreztem magam és a keresztcsonti illetve deréktáji fájdalmam is jelentősen csökkent. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Köszönöm még egyszer, biztosan fogok jelentkezni!

Peti Anikó, 35 hetes kismama, Nyíregyháza (Masszőr: Kazai Andrea, szülésznő)

“35. hetes kismamaként volt szerencsém kipróbálni a KoroKan masszázst. Szülésznőm ajánlotta.

Kellemes környezetben kellemes zenével nagyon jól esett a masszázs. A babám is nagyon élvezte, finom mozgásokkal jelezte. Minden kismamának csak ajánlani tudom.

Mivel a kismamáknak elég kevés masszázsfajta van amit lehet alkalmazni, pedig igen nagy szükség van rá a 9 hónap alatt, az utolsó hetekben pedig lazítás céljából nagyon fontos.

Minden kismama ismerősömnek javasolni fogom, mivel csak pozitív dolgokat tudok róla elmondani, mind a masszázs alatt és utána lévő napokban is éreztem jótékony hatását.

Juhász Ágnes jógatanár, babamasszőr (Shakti Jógastúdió) (Masszőr: Kazai Andrea, szülésznő, Nyíregyháza)

“Az érintés nem luxus, hanem alapvető emberi szükséglet – vallom ezt én is, babamasszázs oktatóként. Hogyne esne jól egy masszázs, ha az ember fáradt, túl van egy kimerítő munkanapon, vagy stresszel teli életet él. Ezek már-már normális korjelenségek, mégis vannak azonban kiemelt időszakai az életnek, amikor különösen fontos lehet az érintés művészete. Ilyen a várandósság. Magam is babát várok, testem-lelkem hatalmas átalakulásokon megy keresztül az anyává válás folyamatában. És ezen az ismeretlen területen egyszer csak puha párnák ölelésében anyai érintést, anyai energiákat kaptam. A masszázs mélyen ellazított, és jó érzéssel töltött el. Átmelegített, és finom energetikai változásokat, érezhető áramlásokat eredményezett. Andi biztos keze nagyon megnyugtató. Érezhető, hogy nem csak szakértelemmel, hanem szeretettel is fordul a vendége felé. Mivel az érintés nagyon bizalmi dolog, fontos, hogy aki megérint, abban megbízhassunk, hogy átadhassuk magunkat neki. Így lesz igazán mélyreható a masszázs hatása. A masszőr személyiségét nem zárhatjuk ki ebből a nagyon is emberi kapcsolatból. Kazai Andi egész lényével masszíroz.

Csak ajánlani tudom az ő művészetét.”

N. Eszter, Budapest (Masszőr: Mong Györgyi, gyógytornász)

“Engem lenyugtatott, ha feszült voltam, a feszültséget okozó csomókat szüntette meg.

Szerzői jogi nyilatkozat Üzleti és szakmai szabályzat
© 2020 www.korokan-kismamamasszazs.hu | Minden jog fenntartva | KoroKan kismamamasszázs
Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás
KoroKan kismamamasszázs